„Próbálj odafigyeléssel írni vagy rajzolni – nem azzal a szándékkal, hogy megmutatod másoknak, inkább tudatosan szembenézve önmagaddal. Igazi éned már egyetlen vonalban vagy betűben is megmutatkozik.”

Shunmyo Masuno

A művészetterápia az alkotás felszabadultságával és spontaneitásával, a tudatosítást előkészítő visszajelzésekkel segít, hogy közelebb kerüljünk saját magunkhoz, harmonikusabb kapcsolatot alakítsunk ki önmagunkkal és környezetünkkel, nagyobb lelki rugalmassággal tudjunk megküzdeni az élet által elénk gördített nehézségekkel.

A művészetterápiás foglalkozás alkalmával ráhangolódunk az aktuális hónap, évszak lelki témájára. A vers és zene érzelmeket mozgósít, felszínre hoz mélyen megbúvó tartalmakat, az alkotás során közelebb kerülhetünk ezekhez az érzésekhez, tartalmakhoz, majd a csoport megtartó erejével és az egymásnak adott visszajelzésekkel képesek lehetünk feldolgozni ezeket.

És nem utolsó sorban: az alkotás során megtapasztalt áramlat-élmény feltölt és kikapcsol.

A foglalkozások nem igényelnek semmiféle előképzettséget vagy rajztudást, kézügyességet.

Az alkotás folyamatán és a csoport visszajelzésein van a hangsúly, nem az elkészült alkotás művészi, esztétikai értékén.

A foglalkozások az Antalfai Márta által kidolgozott Katarzisz Komplex Művészetterápia módszerén alapulnak.

Kocsis Anett

Képek ízelítőnek:

Fontos elem a dekoráció

Internetes kép. Forrás: https://csupaszinvarazspadlas.cafeblog.hu/2016/08/23/a-lelek-homeopatiaja-rajz-es-festesterapia/

Akvarell-festés relaxáció után

Akvarell-festés relaxáció után

Agyagozás

Megfigyelési rajz szénnel

Megfigyelési rajz porpasztellel