Menü Bezárás

Rólam

Évek óta kísérek nőket a várandósságuktól a szülésen keresztül egészen a gyermekágy időszakáig.

Kismamajóga óráimon nap mint nap támogatom az anyákat mozgásterápiával, információkkal és megerősítéssel is.

A jógával kismamaként találkoztam először több, mint 15 éve, első várandósságom idején. Ez meghatározta a szüléshez, születéshez való viszonyomat is. Szívügyemnek tekintem azt, hogy minden nő testileg-lelkileg felkészülve induljon el a szülés útján, hogy ez a kulcsfontosságú esemény mindenki számára örömteli és megerősítő lehessen.

Kismamajóga

A várandósság – mint ahogy azt tapasztalod – óriási fizikai és érzelmi változásokat hoz magával. Testünk kihordja, óvja, védi kisbabánkat miközben bensőnkben anyaságunk is elkezd érni. Sokféle módon megtámogathatjuk ezt a folyamatot, ennek egyik útja a jóga, amely komplex, a sok változásban egyensúlyt teremtő, testre és lélekre egyaránt ható felkészülési módszer, amit nemcsak a hétköznapok feszültségének oldásában tudsz hasznosítani, de fájdalomcsillapító technikaként a szülőszobán is jó hasznát veszed majd. 

A kismama jóga a hagyományos hatha jóga alapjain nyugszik, a gondosan kiválasztott és várandósok számára átalakított ászanák biztonságos mozgásformát nyújtanak mindhárom trimeszterben.

A gyakorlás során

Javítunk az izmok feszességén és rugalmasságán különös tekintettel a gerinctáji szakasz és medencealap környékére.

Felkészítjük a testet a szülés és a gyermekágyas időszak megnövekedett igénybevételére.

Légzőgyakorlatokkal támogatjuk az izmok, belső szervek megfelelő vér- és oxigénellátását.

Relaxációs technikákkal segítjük az ellazulást, stresszoldást és a babáddal való rendszeres kapcsolódást.

Ez a mozgásforma a várandósság bármelyik időszakában elkezdhető.

Általánosságban elmondható, hogy a 12. hét betöltéséig érdemes várni, ám ha te az előtt is aktívan sportoltál, valószínűleg hamarabb is hiányolni fogod a mozgást és nem fog különösebb problémát okozni a kíméletes gyakorlás.

Jógás tapasztalat nem szükséges, hiszen az órákat mindig a ti igényitek szerint alakítom.

Az alkalmak időtartama: 90 perc

Szükséges felszerelés: kényelmes ruházat

Alkalmak

Heti 1 alkalom

Időpont

hétfőn 18:30 – 20:00 között

Kapcsolat

Ferenczi Gabi

jógaoktató, dúla, perinatális szaktanácsadó

Tel: +3630/251-5988

Facebook

https://www.facebook.com/kismamajogadebreden

https://www.facebook.com/duladebrecen

Dúla Debrecen

A ház látogatásának szabályai

Ingatlanunk látogatását megelőzően kérjük, ismerje meg a főoldalon található ház szabályainkat. Köszönjük. 🙂